A Velencei-hegység a Dunántúli-középhegység 80 km²-es kistája a Velencei-tó és a Vértes-hegység között. Barlangkataszterileg a 4510-es egységhez tartozik. Erősen feldarabolódott és lepusztult, széles völgyekkel tagolt, alacsony, hullámos tönkhegység. Fő tömegét a különböző telérekkel (aplit, gránitporfir, kvarc) átjárt karbon kori gránit alkotja. Keleti részén hidrotermálisan elbomlott andezitagglomerátum van.

A hegységben 34 természetes keletkezésű barlangot és 2 barlangnak nevezett mesterséges üreget ismerünk. Tektonikus barlangok a pázmándi Zsidó-hegy andezites sziklafalában alakult Szedres- és Hasadék-barlangok. Ugyanezen sziklafal törmeléklejtőjében hét álbarlang is keletkezett, pl. az Endrina-, vagy Maléza-barlangok. Az oldalnyomás megszűnte miatti aprózódással alakult a már 1295-ben is említett Likas-kő kvarcitban. Mállással kilenc barlang keletkezett az exhumálódott gyapjúzsákszerű gránittömbökben a hegység nyugati részén, Pákozd határában. A leglátványosabb a Pandúr-kő öt barlangot (Kis-, Zsivány-, Teraszos-, Osztott-, Háromszájú-barlang) tartalmazó gránitszirtje. Ismert még a 3,3 m hosszú Polák-hegyi-álbarlang. Löszbe mélyítették a jelenleg 60,3 m hosszúságban bejárható, bekúszható Báracházi-barlangot.

A természetes keletkezésű barlangok közül a legnagyobbak:

A Velencei-hegység 34 természetes keletkezésű barlangjának együttes hossza 130 m (a két mesterséges üreg 71 m).